2015. október 30., péntek

Összegzés, felhasznált irodalom

Maga a mű egy könnyed katona regény volt, és meglepetésemre, nem tartalmazott csata jelenetet. Inkább arra akart szerintem a mű hatni, hogy az akkori emberek fel sem tudták fogni, mekkora harcot vállalt nemzetük pusztán azért, mert néhány ember újra akarta osztani a világot. Svejk talán a Monarchia kifigurázása. Mint tudjuk, a mű 1923-ban íródott, miután már a háború elveszett, és a csehek felett nem a Habsburgok uralkodtak. A műben végig érezni lehet a nemzetiségi ellentéteket, amely végig elkíséri Svejket.
Habár a mű félkész állapotú, hiszen az író meghalt a könyv írása közben, én mégis a mű végére úgy éreztem, hogy Svejk javíthatatlan ember marad. Javíthatatlan, aki örökös puccer marad, valahol, a Galíciai front mélyén.

felhasznált irodalom:
 
Szabó László: Doberdo, Isonzo, Tirol
Barta Róbert: Az első és második világháború képes története

Képek forrása:
Wikipédia, első világháborús portálok

Egy derék katona kalandjai a világháborúban III-A dicsőséges csihi puhi

A világháború minél jobban tombolt, annál nagyobb volt az élelmiszer, ruha, ipari cikk hiány. A hátország próbálta a fronton harcoló embereket jól táplálni, hiszen egy jóllakott ember morálja sokat nyom a harci kedvbe. De már a háború első évében rettenetes élelmiszerhiány bontakozott ki. Svejkéknél is mutatkozik ez, hiszen várnak a konzervekre. Nagy nehezen elindulnak. A vonaton unatkoznak, így kártyázással, levélírással múlatják az időt. Lassan beérnek Pestre. A kiépített infrastruktúra segítségével mozgatják a Monarchia területén az egységeket. Ságner kapitány embere, Biegler egy félős ember, aki ijedtében össze csinálta magát. Mivel nem bírja a stressz hatásokat, elküldik kórházba. Budapesten pedig szörnyű hírt kapnak a katonák: az olasz királyság hadat üzent a Monarchia ellen. Ezzel kezdetét vette a legszörnyűbb hegyi háború, amit a Monarchia története során megvívott. Közben Biegler miatt egészségügyisek érkeznek a vagonokhoz, és mindent lefertőtlenítenek, mert azt hiszik, kolerajárvány van kialakulóban. Persze a szokásos tévedés következett be újra. A civil lakosság részéröl megjelenik két hölgy, akik cukrot hoznak a katonáknak. Azonban így sem javult a helyzet. A katonák még a gulyáslevest sem kapják meg, és ez is úgy derül ki, hogy egy ellenmőrző tábornok érkezik a táborba. Természetesen Svejk kapja meg a látogatása után, hogy a főhadnagy úrnak hozzon harapnivalót. Svejk azonban a szokásos galibát idézi elő. A civil lakossággal való diplomatikus tárgyalási képességei ugyanis még eléggé gyengék, amit Lukas nehezen viselt el, amikor Svejk beállított a honvéd járörökkel az oldalán.A tyúkért Svejk nem kap büntetést, de újra bebizonyítja magáról, hogy nem ép elméjű. Ezután parancsot kapnak, hogy indulnak Galíciába.
Miután az élelmezésük nem javul, éhesen haladnák át több állomáson. Végül főzhettek egy gulyáslevest, és végre jóllaktak a katonák. Természetesen Dub hadnagy és Svejk közötti konfliktus növekszik, mikor Svejket elküldik titokba konyakért. Dub rajta kapja, de Svejk lehúzza az egész üveget, és így megmenti feletteseit. Miután újra vonatra rakják őket, majd pihenő gyanánt elérik Mezőlabarcot.Itt Svejk meglátja Dub hadnagy puccerjét felpofozva, és raportra viszi a dolgot, így a puccert felmentik Dub szolgálata alól.
Miután leszállítják őket, egy német egységet kell hátulról fedezniük. Dub elmegy egy kuplerájba, és részegen egy lány szolgálatába keres menedéket. Svejk így talál rá, mert Lukas keresteti a hadnagy urat. Gyalog teszik meg az utat, a hosszú menetelés folyamán a katonák elfáradnak. Kitűzött céljuk Turowa-Wolska, azonban nem ott töltik az éjszakát az előzetes parancs ellenére. Ugyanis nem rendelkezik szááláshellyel, így Svejkék keresnek a század számára helyet, ahol laudhatnak. Másnap elindulnak, és Svejk ismét feldreíteni megy. Azonban egy szökött orosz hadifogoly ruháit felveszi, így orosznak hiszik, és hadifogoly táborba zárják.

A csihi puhi folytatása:
Svejket miután letartoztatják, hadifogoly táborba viszik, és mint orosz katonát kezelik. Miután nem érdeklődnek felé különös képen, így meghúzza magát. Azonban elszállítják, és beakarják fogni erődépítési munkálatokba. EKkor Wolf hadnagy előtt felfedi kilétét, aki rettenetes haragra gerjed. Bezáratja a derék katonát, és hadbíróság elé állítja. Azt hiszik, hogy egy orosz kém, ezért még egy kémelhárító ügynököt is bevetnek ellene a börtönben. Azonban Svejk a maga buta módján minden akadályt hibátlanul teljesít, és még a lelkészt is kikészíti, aki azt állítja Svejkről, hogy megbolondult. Svejkért ekkor üzennek a 91-esek, és így megmenekül az akasztás elől. Visszatér az egységéhez, ahol minden a régi kerékvágásba megy.

Egy derék katona kalandjai a világháborúban II- A Fronton

Svejk miután megcsinálta a galibát, Lukas főhadnaggyal együtt utazik a vonaton. A főhadnagy idegeire megy Svejk, hiszen miatta került a csávába, és ráadásul még megszabadulni se tud tőle. A vonat fülkéjében azonban szerencsés dolog történik: Svejket, aki történeteivel fárasztja az két utazót, kizavarja von Schwarzburg vezérőrnagy, akiről kiderül, hogy ellenőrzőtiszt. A tiszt szavaiból kivehető, hogy a fronton lévő őrségek nem látják el jól feladatukat. Svejket megkeresi Lukas, és jól lehordja, majd kizavarja a fülkéből, ahová követi őt a rendíthetetlen katona. Így Svejk újabb galibát okoz: használja a vonat vészfékét. Ezzel Svejk beindít egy esemény láncolatot, ugyanis a vonatról leszállítják a következő állomáson, és amíg ő előadást tart ártatlanságáról, addig a vonata elmegy. Így Svejk az állomáson marad, és benéz a harmadosztályú étterembe. Itt találkozik egy sebesült magyar honvéddel. A honvédnek nincs elég pénze, így Svejk meghívja egy korsó sörre, majd még többre, ami legalábbis 5 koronából kifizethető. A honvéd kezét átlőtték. Ez jellegzetes volt abban az időben, hiszen már nem ólomból készült lőszert, hanem modern, futószalagról legördült hüvelyes lőszert használtak. Svejk azonban galibába kerül ismét, hiszen nem rendelkezik papírokkal, mert Lukas főhadnagynál maradtak a vonaton. Letartoztatják, majd elő állítják. Mivel nincs pénze jegyre, így kénytelen gyalog megtenni az utat Budejovicébe.
Svejk eltéved, így rossz faluba téved be. Egy öreg néni útba igazítja, de több napon keresztül kasul bolyong, és végül letartoztatják a csendőrök. Legelőször katonaszökevénynek, majd orosz kémnek nézik, és hosszasan, keresztkérdésekkel kikérdezik. Az első világháborúban fontosak voltak a naprakész információk az ellenségről. Így mind a Monarchia, mind a többi ország, kiküldte a kémeit, és ezek igyekeztek életük árán információt juttatni az ellenséges hadmozdulatokról. Svejk anabázisa, ahogy a szerző írja, elég szépre sikeredett, hiszen egyhatalmas kört tett meg a semmi közepén. Lukas főhadnagy rosszul lesz, amikor meglátja, és börtönbe küldi, csak hogy ne lássa Svejket. A börtönben Svejk cellatársa egy önkéntes katona, aki hosszas elbeszélésekkel tölti idejét.A büntetés gyanánt Svejk 3 napi fogdát kap.
Még a büntetés letelte előtt Svejk ezredét áthelyezik, és így nekik is költözniük kell. A költöztetés közben a gyarmatokra terelődik a szó. Ma már tudjuk, hogy az első világháború egyik kirobbantó oka volt, hogy a létrejövő Német császárság nem tudott magának gyarmatot szerezni. Persze rendelkezett néhány gyarmattal Afrikában, de lényeges területeket nem volt képes felmutatni. A beszélgetés legérdekesebb része viszont a Monarchia gyarmatosítása. Mint tudjuk, a Monarchia számára a gyarmatosítás kényes kérdés volt, hiszen nem rendelkeztek óceáni kijárattal a szárazföld felé. Így a Földközi-tengerből kiindulva egy apró szigetcsoportot hódítottak meg északon, és egy Kínai tartományt vettek birtokba. Svejk és az önkéntes katonát egy tizedes őrzi. Hosszú történetekkel igyekszenek az időt eltölteni. Időközben megérkezik a vonatért felelős Doktor Márz. Egy részeges tábori lelkész is Svejkékhez csapódott, így potya utasként vesz részt az utazásban. Bécshez érve érződik a háborús hangulat: a hátországba szállított sebesültvonatok tucatjai,a katonavonatok a pályaudvaron. Svejk össze fut Lukas főhadnaggyal, aki ismét szolgálatába állítja. Svejk a főhadnagy lakásán várja felettesét, egy másik szolgálóval. Mikor haza érkezik Lukas, megbízza Svejket egy szerelmi vallomást tartalmazó levél elszállításával. Svejk összefut ismerősével, Vodickával, aki elég heves vérmérsékletű ember, ha magyarokról van szó. Becsatlakozik Svejkhez, hogy együtt vigyék el a levelet. Azonban a galiba megtörténik, mert barátja elég heves vérmérsékleten van, és a dühöngő magyar vaskereskedőt kihajítja a házból. Kint az utcán ezek után verekedés tör ki, és Svejket le is tartoztatják.
Svejk hősiesen azt hazudja, hogy ő szerelmes a hölgybe, és még a Lukas főhadnagy úr levelét is megeszi, hogy ne tudják rákenni a balhét. Így hősiesen feláldozza magát. A jutalom pedig nem marad el, hiszen büntetésből a keleti-frontra kell menniük. Vodicka elbúcsúzik derék barátjától, és megígéri neki, hogy majd a kehelyben még találkoznak egyszer.
Miután Svejket nagyobb rangba emelték, így Jasek új puccert kapott maga mellé. Természetesen ez a puccer se tiszta elméjű, már az első nap megeszi a főhadnagyúr ebédjének a felét. Ezután egy gyakorlatot vitat meg a többi tiszttel.Ezután a főhadnagy elmegy, és Svejk veszi át az ezred irányítását. Konzervet akar vételezni a katonáknak, de ez nem sikerül. A frontra akarják küldeni őket, mert hatalmas űr tátong néhány helyen a frontvonalban. Svejk tökéletesen kihasználja szervezőkészségét, de részleges sikereket ér csak el. Tragikus izgalommal várják a szállítást.

Egy derék katona kalandjai a világháborúban I

Történetünk főhősével, Svejkkel ismerkedünk, és megállapítható, hogy kicsit butább, mint egy átlagos ember. Ugyanakkor éles eszű emberről van szó, hiszen rögtön a történet elején nagy galibába keveredik, de az ilyen nagy problémákból az egész mű alatt könnyedén kimászik. Itt, a Kehely nevű vendéglőbe megy, miután kiderül, hogy meggyilkolták a trónörököst, Ferenc Ferdinándot. Mint tudjuk, az első világháború kirobbanásának ez volt a mozgató rugója, és a balkáni térség lángra is lobbant. A vendéglőben nyílt beszélgetés zajlik a történtekről, így eshet meg az, hogy egy titkosrendőr letartoztatja Svejket, és még jó néhány ember.
Svejket a rendőrségen koholt vádakkal vádolják, de a derék katona már ekkor kezd kibontakozni a főhősből, hiszen mindent felvállal. Ezután egy elmeorvosi vizsgálatra küldik. Svejk ügyefogyott viselkedésének hatására az orvosok el is hiszik róla, hogy tényleg bolond, így elküldik őt a bolondok házába.
Svejket ekkor a bolondok házába szállították. Számomra ez érdekes fordulatnak tűnt, mert Svejk, habár kicsit szórakozottabb volt az átlagos embereknél, nem tekinthető bolondnak, hiszen a tettei súlyát feltudja fogni. Az író hosszasan ecseteli Svejk tortúráját, de az is szemmel látható, hogy a főhősnek tetszik ez a bánásmód. A főorvos azonban megállapítja, hogy Svejk normális, így újra a rendőrségen találja magát.
Svejket egy cellába zárják, ahol egy rabbal együtt tartják fogva. A rab öngyilkosságot követ meg elkövetni, tehát fél a felelősségre vonás alól. Azonban nem képes magát felakasztani, így Svejkkel kezd társalogni. Itt elbeszéli, hogy miért tartóztatták le, és Svejk a maga módján még negatívabb állapotba taszítja a rabot. Hamarosan Svejket kéretik, és a rendőrkomisszár elküldi őt a rendőrkapitányságra. Az út közben pedig megtörténik a második fontos történelmi cselekmény: Frenec József hadat üzent, és ezzel elkezdődött négy év szenvedés a Monarchia lakosai számára. Az emberek a történetben, akárcsak akkor, lelkesednek a háborúért, igaz, ehhez kell Svejk is a történetben. Svejk is hisz a győzelembe, azonban ő sem láthatja a szomorú jövőt, ami az emberiség előtt áll.
Svejk számára ekkor meglepő fordulat következik. ugyanis hazafias tettével, amellyel a császárért, és a háborúért kiállt, a rendőrbiztos szabadon engedi. Elmegy a Kehelybe, és ott beszélgetésbe keveredik a tulaj feleségével. A férje 10 évet  kapott, és ráadásul nem tanúskodott mellette, letagadta hogy a felesége lenne. Svejk megpróbálja vigasztalni, ám ekkor feltűnik a detektív a környéken, és hogy Svejket megtudja figyelni, kutyát vesz tőle. Azonban  ez fogja a végzetét okozni, mert a 7 kutya elevenen felfalja a detektívet, a hátsó szobában. Így Svejket se figyelik tovább az államhatóságok.
Svejk számára örömünnepként jön meg a katonai behívó. Azonban éppen rájött a reuma, így az ágyból mozdulni sem tud. Müllerné, aki Svejkkel anyai módon törödik, könnyezve fogadja a behívó tényét. Tolókocsiban viszik el a derék Svejket, és ő "Fel Belgrádba" csatakiáltással egy egész tömeget állít maga mellé Prága utcáin. Nem törődik a reumával, ő akkor is a hazájáért fog harcolni. Azonban szimulánsnak titulálják, és leküldi őt kivizsgálásra.
Svejk ekkor rendkívül nagy kúrát kap gyógyulása érdekében. A Prága utcáján véghezvitt nagy hőstette felébresztette egy báróné jóindulatát, és az meglátogatta az egész kórtermet. Igaz, hogy Svejken kívül senki se volt beteg, de mindent megtettek azért, hogy ne kelljen a frontra menniük. Svejk ráadásul kihúzza a gyufát a főtisztnél, és az elintézi, hogy a katonai orvosi bizottság megvizsgálja őket. Ez pedig Svejket kemény büntetésre küldi, hiába ártatlan: helyőrségi fogházba küldik.
Svejk rabsága itt éri el tetőpontját, az író jol ecseteli a kor higéniai problémáit. Húsz fős zárkákban tartott emberek, akik büntetés miatt kerültek ide, jórészük ártatlanul. Svejk megismeri a fogvatartottak történetét, majd tábori misén vesz részt, ahol megsajnálja a tábori lelkészt, és hogy sikerélménye lehessen, elsírja magát, a lelkész örömére.A lelkész közbejárásának eredménye, hogy Svejket az ő felügyelete alá helyezik.
Svejket két katona kíséri el a lelkészhez, de közben világi dolgokat csinálnak, és mire a lelkészhez érnek, már Svejk őrzi a katonákat. A lelkész megrögzött alkoholista volt, és ez Svejk számára sok feladatot kreált. Kezdésként el kellett mennie érte Helmich főhadnagy úrhoz, mert olyan részeg volt Isten szolgája, hogy még a nevét se tudta volna megmondani. Svejk nagy nehezen haza viszi őt, de csak másnap tér magához. Svejket egyházi szolgálatba állítja, persze ha nevezhetjük főhősünket annak, hiszen még felekezetbe sem tartozik. Sajnos már az első világháborúban feltűnt az antiszemitizmus, ez a lelkésznél egy gyakori jelenség lesz a későbbieknél is.
Svejk számos módon segít ennek a züllőt életű embernek pénz szerezni. Elmegy több emberhez pénzt kérni, és azt állítja, hogy gyerektartás miatt van szüksége rá a lelkésznek, vagy a házbéli dolgokat adta el. Svejknek még arra is van lehetősége, hogy haza ugorjon, és így megtudja, hogy Müllerné koncentrációs táborba került. Svejk természetesen részt vállalt a lelkész egyházi munkájában is. Legelőször is misét segít celebrálni a lelkésznek, és ehhez vissza szerzik a tévesen eladott katonai oltárat. Majd Svejk egy hitvitán belül találta magát. itt derül ki, hogy a lelkész igazából nem is hisz Istenben. Aztán érdekes probléma üti fel a fejét, mert kiderül, hogy a lelkész rendelkezik egy váltóval, és a tulaja szeretné idő előtt visszaszerezni a pénzét, mert a katona tisztek folyamatosan halnak meg a fronton.
Svejk utolsó tette a lelkésznél egy utolsó kenet kiosztása lett volna, a halálosan sebesült katonáknak. Azonban itt is galiba jön a számításokba, hiszen a katonák még a kenet feladása előtt meghalnak. Így csak az ajtónak jut a szent kenetből.

Gondolataim, bevezetés a történethez

Az első világháború volt az a történelmi esemény, amely teljesen megváltoztatta napjainkig Európa arcát. Családomból több felmenőm is harcolt a frontokon. Az Isonzoi hadszíntéren szolgált Dédapám, aki a véráztatta csatatérről szerencsésen hazaért. A ez első világháború más volt, mint az előtte bekövetkezett konfliktusok. Európa több évtizede nem volt konfliktusba, az embereknek fogalmuk sem volt a hadviselésről. Ehhez jöttek az ipari vívmányok, az új fegyverek, és ez volt az első olyan konfliktus, amelyben az emberek nem szemtől szembe, hanem több kilométer távolságról is lőhették egymást. A tüzérségi támadás, a mustárgáz, maxim gépfegyverek megtették a hatást: lelkileg sérült emberek százezrei nem tudták életüket leélni.
Nem egy problémát idézett elő az azt lezáró béke se, hiszen a legnagyobb veszteséget éppen mi, magyarok szenvedtük el. Később pedig, ismerve a színdarab elemeit, jól tudjuk: ez a háború szolgáltatta a táptalajt a második világégésnek, amely még több áldozatot, emberéletet követelt. Pedig mindez megakadályozható lett volna egy igazságos békeszerződéssel, és akkor lehet, nem következett volna be számos olyan történelmi esemény, amely  megannyi szenvedést hozott el a világ népeinek.

A kiválasztott pályamű:Jaroslav Hašek: Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban

Történetünk főhőse egy igazi derék katona. Minden parancsot teljesít, és habár kicsit butább, mint egy átlag ember, a történet végére teljesen magával ragad minket, a tisztelgő, mindhalálig parancsot teljesítő Svejk.

Alkotásom saját szellemi tulajdonom, és annak bemutatását a Politikatörténeti Intézet számára a pályázat idejére és céljára engedélyezem.

Svraka Gábor